Hírek

Elérhetőségek

Közérdekű adatok

ZÁMOLYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA

Az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendelete (a továbbiakban: GDPR) 13. cikk, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény előírja az érintettek előzetes tájékoztatást.

 

Az alábbi tájékoztatással e jogszabályi kötelezettségünknek teszünk eleget. A tájékoztatóban szereplő fogalmak alatt a GDPR-ben, illetve a hazai jogszabályokban meghatározott fogalmakat kell érteni, a nem szabályozott kérdésekben a GDPR, illetve amennyiben nem ellentétes a hazai jogszabályait kell alkalmazni.

 

Telefonhívás, írásbeli, illetve elektronikus kommunikáció során az adatkezelőre vonatkozó információn és az adatkezelés céljának ismertetésén túl jelen tájékoztatóra hivatkozunk.

JELEN ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ TARTALMA

(A tartalomjegyzékben a ctrl gomb lenyomása mellett az érdeklődési körébe tartozó témára kattintva a kiválasztott szöveg jelenik meg)

 

1.      ADATKEZELŐ ÉS KÉPVISELŐJE, ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ MEGNEVEZÉSE, ELÉRHETŐSÉGE.. 2

2.      Lehetséges címzettek. 2

3.      ADATKEZELÉS CÉLJA, KEZELT ADATOK.. 3

3.1  A Hivatallal való kapcsolatfelvétel körében kezelt adatok. 3

3.2.       A Hatósági eljárásokkal összefüggő adatkezelések: 4

3.3.       A Hivatal beszerzéseihez kapcsolódó szerződésekkel összefüggő adatkezelések: 6

3.4.       A szerződéshez kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítése. 7

3.5.       A közérdekűadat-megismerési igények teljesítése. 7

3.6.       A közérdekűadat-megismerési igényekhez kapcsolódó költségtérítés megfizetésére vonatkozó adatkezelés. 8

3.7.       A kommunikációs tevékenységgel összefüggő adatkezelések. 9

3.8.       Az érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó személyes adatok kezelése. 10

3.9.       A szerződések kapcsolattartói személyes adatainak kezelése. 11

3.10.         A cookie-kal kapcsolatos adatkezelés. 12

3.11.         Az önéletrajzokkal kapcsolatos adatkezelés. 12

3.12.         A Hivatal tulajdonában lévő szolgálati lakás igénybe vevői 13

3.13.         Közérdekű bejelentések, panaszok kezelése. 14

3.14.         E-papír szolgáltatás útján történő iratbenyújtás. 15

4.      MILYEN ADATBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEKET ALKALMAZUNK ADATAI VÉDELMÉBEN?  16

5.      MILYEN JOGOK ILLETIK MEG SZEMÉLYES ADATAI KEZELÉSE SORÁN?. 17

6.      ADATKEZELÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓAN ÉRVÉNYESÍTHETŐ JOGOK.. 19

 

 

 

 

  1. ADATKEZELŐ ÉS KÉPVISELŐJE, ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ MEGNEVEZÉSE, ELÉRHETŐSÉGE

 

Adatkezelő neve, elérhetősége

Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal,

cím: 8081 Zámoly, Kossuth utca 43.

(nyilvántartási szám: 805421, adószám: 15805423-1-07)

honlapcím: https://zamoly.asp.lgov.hu/ 

e-mail cím: hivatal.zamoly@datatrans.hu 

telefonszám: 06-22-251-000

 

Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Pátkai Kirendeltsége:

cím: 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4.

honlap: http://www.patka.hu/

e-mail: igazgatas@patka.hu 

telefon: 06-30-4509778

Adatkezelő képviselője:

Képviselő neve, elérhetősége

Zámoly: Dosztály Csaba jegyző

e-mail cím: hivatal.zamoly@datatrans.hu, telefonszám: 06-22-251-000

Pátka: dr. Repka-Takács Judit aljegyző

e-mail: igazgatas@patka.hu, telefon: 06-30-4509778

Adatvédelmi tisztviselő:

Adatvédelmi tisztviselő neve, elérhetősége

dr. Kozma Gergely e.v. 52286010

https://gdprofessionals.hu/kapcsolat/,

e-mail: info@gdprofessionals.hu,

Telefon: 06-30-3889943

 

 

 

 

 

  1. Lehetséges címzettek

 

Címzett, akivel, vagy amellyel a személyes adatot közöljük, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek.

 

Cégnév

Cím

Tevékenység

Saldo Zrt.

1135 Budapest, Mór utca 2-4.

könyvelés/könyvvizsgálat

Wilmek Ferenc

Zámoly

rendszergazdai tevékenység[P1] 

Magyar Államkincstár

1054 Budapest, Hold utca 4.

Önkormányzati ASP rendszer bérszámfejtés, SZEÜSZ

NISZ Zrt.,

IdomSoft Zrt.

1081 Budapest, Csokonai u. 3.

1134 Budapest, Tüzér utca 41.

önkormányzati ASP rendszer (iratkezelés, ügyintézés)

Magyar Posta Zrt.

1540 Budapest, Dunavirág utca 2-6. 

Postai tevékenység

Intelikom Kft.

2045 Törökbálint, Dulácska utca 1.

Telekommunikációs szolgáltató

AB Plusz Bt.

Datatrans Kft.

2049 Diósd, IV. Béla király utca 48.

8000 Székesfehérvár, Budai út 9-11.

Elektronikus levelezőrendszer szolgáltató

AB Plusz Bt. (Zámoly)

2049 Diósd, IV. Béla király utca 48.

webtárhely szolgáltató

 

  1. ADATKEZELÉS CÉLJA, KEZELT ADATOK

 

A Hivatal a jelen tájékoztatóban szereplő adatokat maga gyűjti, az adatok kezelését a következő célokból végzi, a megadott céltól eltérő adatkezelést – amennyiben külön feltüntetésre nem kerül – nem végez:

 

3.1  A Hivatallal való kapcsolatfelvétel körében kezelt adatok

A Hivatal honlapján megadott elérhetőségek alapján személyesen, telefonon, elektronikusan léphetnek kapcsolatba a Hivatallal.

A Hivatalhoz eljutott információkat szigorúan bizalmasan kezeljük, azokat a legteljesebb körültekintéssel óvjuk az illetéktelenektől. Harmadik félnek való kiadásuk csak abban az esetben történhet meg, ha arra a Hivatalt jogszabály kötelezi.

Az érintettek elérésére alkalmasak adatait (mint például az e-mail cím és telefonszám) kizárólag kapcsolatfelvételi céljára vesszük igénybe.

 

Kezelt adatok

A kapcsolatfelvétel során a nevet, e-mail címet, telefonszámot adhatja meg, ezen túl az érdeklődési körébe tartozó termékekről és szolgáltatásokról is tudomást szerzünk az üzenet tartalma alapján.

Adatkezelés célja

Az adatokra a tájékoztatás hatékony nyújtása miatt van szükség.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján történik, mivel közérdekű, közhatalmi feladatunkhoz kapcsolódó tevékenységünk iránt érdeklődő személyeket megfelelő tájékoztatással lássuk el, közérdekű, közérdekből nyilvános adatokat részükre átadjuk.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás nem alapul jogszabályon, illetve szerződésen, megadása nem kötelező, a kapcsolati adatok hiányában azonban nem tudunk önnek felvilágosítást adni tevékenységünkről.

Adatkezelés ideje

Az adatok tárolása 3 hónapig történik, amennyiben szerződés megkötésére nem kerül sor.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

A személyes adatok továbbítására postai megkeresés esetén az adatfeldolgozó részére kerül sor.

Céltól eltérő adatkezelés

Statisztikai szempontú adatkezelés történik az érdeklődők számának, meghatározása érdekében.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve, az elérhetőségi adata, a megkeresés időpontja és tárgya alapján tudjuk azonosítani. A telefonos megkeresés tartalmához rögzítés hiányában nem férünk hozzá.

Adatkezelés kockázata

A kapcsolattartói adatok kezelését a Hivatal alacsony kockázatúnak értékeli, amelynek keretében az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályok szerint jár el.

 

 

    1. A Hatósági eljárásokkal összefüggő adatkezelések:

 

A Hivatal az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 12-17. cím alapján ügyfelekkel – akár magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő – kapcsolatban áll, személyes adataikat kezelheti hatósági eljárások keretében.

 

Kezelt adatok

A Hivatal az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokat és az ügyfajtát szabályozó törvényben meghatározott személyes adatokat, továbbá - ha törvény másként nem rendelkezik - az eljárás eredményes lefolytatásához elengedhetetlenül szükséges más személyes adatokat kezeli (Ákr. 27. § (1) bekezdése). A Hatóság így jellemzően természetes személyek esetén a természetes személyazonosító adatokat (név, születési hely, idő, anyja neve), lakcímet, személyi igazolvány számot, adóazonosító jelet, TAJ számot, bankszámla számot kezelheti.

 

A Hivatal által folytatott egyes eljárásokról, az eljárásokat szabályozó jogszabályokról, a közérdekű adatok menüpont alatt általános közzétételi lista, Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok hatósági ügyekre vonatkozó részben tájékozódhat (infotv. 1. melléklet II. cím 4. sora alapján).

Adatkezelés célja

  • ügyfelek azonosítása, kapcsolattartás
  • jogosultság, kötelezettség megállapítása, módosítása, megszüntetése
  • engedélyezett tevékenység figyelemmel kísérése
  • tevékenység ellenőrzése
  • hatósági eljárás indítása,
  • fizetési kötelezettség megállapítása, behajtása
  • jogorvoslat
  • az engedélyezett tevékenységgel kapcsolatban felmerült viták rendezése,
  • felvilágosítás nyújtása harmadik személyek részére,

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) pontja, azaz az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges az Ákr. 12-17. címei alapján.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás jogszabályon alapul, megadása kötelező, hiányában nem tudunk eljárni kötni, mivel nem tudjuk azonosítani Önt.

Adatkezelés ideje

Az adatkezelés ideje a szigorú számadási bizonylatok megőrzésére vonatkozó szabályok szerint 8 év.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Postai szolgáltató részére a kézbesítési adatok átadhatóak.

 

Megkeresés esetén más hatóság, nyomozó hatóság, bíróság részére a megkeresés céljához szükséges személyes adatok átadhatók.

 

A fizetési kötelezettség nem teljesítése esetén végrehajtás érdekében a NAV részére átadhatóak.

 

Az iktatást, ügyintézést és az adattárolást az önkormányzati ASP rendszerről szóló 257/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet alapján adatfeldolgozó végzi.

Céltól eltérő adatkezelés

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9. § (4) bekezdése alapján kiadott iratkezelési szabályzat szerinti időben levéltárba adja, vagy megsemmisíti.

 

Az irat tekintetében ügyvitelű célú megőrzés történik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9.§ (1) bekezdés e) pontja alapján.

 

Statisztikai célú adatkezelésre sor kerül a Hivatal éves beszámolója részeként.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve és az ügyszám, vagy neve, az elérhetőségi adata, az ügyintéző neve, az eljárási cselekmény időpontja és tárgya alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

A szerződéses adatok kezelését a Hivatal közepes kockázatúnak értékeli, amelynek keretében fokozottan ügyel az adatvédelmi szabályzatban foglaltak megtartására a szerződéses adatok elvesztésének, megsemmisülésének, megváltozásának, jogosulatlan közlése, hozzáférés megakadályozása érdekében. A Hivatal az érintetti jogok biztosítása érdekében külön tájékoztatót alkalmaz a szerződés részeként, az adatok kezelésére titoktartási nyilatkozatot tett személyek jogosultak.

 

 

 

    1. A Hivatal beszerzéseihez kapcsolódó szerződésekkel összefüggő adatkezelések:

 

A Hivatal által beszerzett áruval, igénybe vett szolgáltatással (továbbiakban: beszerzés) kapcsolatban a Hivatal magánszeméllyel, egyéni vállalkozóval, őstermelővel szerződésest köt.

 

Kezelt adatok

A beszerzéshez kapcsolódóan a szerződés teljesítéséhez szükséges személyes adatok kezelhetőek, így a természetes személyazonosító adatok (név, születési hely, idő, anyja neve), lakcím, személyi igazolvány szám, adószám, számlázási cím, bankszámla szám.

Adatkezelés célja

  • az áru, szolgáltatás hatékony kiválasztása, szállítása
  • a szerződés tartalmának meghatározása,
  • a szerződés teljesítésének figyelemmel kísérése,
  • a szerződésben meghatározott jogok, kötelezettségek érvényesítése,
  • az áru, szolgáltatás használatával kapcsolatban felmerült viták rendezése,
  • működési problémák elhárítása,

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) pontja, mivel a szerződés teljesítése a Hivatal közérdekű, közhatalmi feladata ellátásához szükséges.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás szerződésen alapul, megadása kötelező, hiányában nem tudunk szerződést kötni, mivel nem tudjuk azonosítani Önt.

Adatkezelés ideje

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9. § (4) bekezdése alapján kiadott iratkezelési szabályzat szerinti időben levéltárba adja, vagy megsemmisíti.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Postai szolgáltató részére a kézbesítési adatok átadhatóak. Egyedi közérdekű adatigény alapján főszabály szerint (kivétel például üzleti titok, szellemi alkotás) a szerződésre vonatkozó adatok bárki részére megismerhetőek.

 

Az 5 millió forint feletti árubeszerzés, építési beruházás, szolgáltatás nyújtás, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásait nyilvánosságra hozzuk (az Infotv. 1. melléklet III. cím, 4. sora alapján).

 

Amennyiben közbeszerzés lefolytatására kerül sor, a megkötött szerződésre és teljesítésre vonatkozó adatok a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés a)-c) pontjai alapján nyilvánosak.

Céltól eltérő adatkezelés

Az irat tekintetében ügyvitelű célú megőrzés történik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9.§ (1) bekezdés e) pontja alapján.

 

A megfelelően teljesítő vállalkozókat esetleges későbbi beszerzés kapcsán árajánlat bekéréssel megkeressük.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve, a szerződéskötés időpontja és tárgya alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

A szerződéses adatok kezelését a Hivatal közepes kockázatúnak értékeli, amelynek keretében fokozottan ügyel az adatvédelmi szabályzatban foglaltak megtartására a szerződéses adatok elvesztésének, megsemmisülésének, megváltozásának, jogosulatlan közlése, hozzáférés megakadályozása érdekében. A Hivatal az érintetti jogok biztosítása érdekében külön tájékoztatót alkalmaz a szerződés részeként, az adatok kezelésére titoktartási nyilatkozatot tett személyek jogosultak.

 

    1. A szerződéshez kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítése

 

A szerződés teljesítéséhez kapcsolódóan a Hivatal számlát, meghatározott esetben szállítólevelet, készpénzes fizetés esetén pénztárbizonylatot állít ki magánszemély, egyéni vállalkozó, illetve őstermelő részére is.

 

Kezelt adatok

A Hivatal által kiállított számviteli bizonylathoz személyes adatok (név, cím, számlázási név, cím) kezelése szükséges.

Adatkezelés célja

Az adatkezelés célja a fizetésre kötelezett azonosítása, a fizetési kötelezettség megállapítása és a számla kézbesítése.

Adatkezelés jogalapja

A GDPR 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166. § és 169. § (2) bekezdése alapján.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás jogszabályon alapul, megadása kötelező, hiányában nem tudunk jogszabályi kötelezettségünknek eleget tenni.

Adatkezelés ideje

Az adatkezelés ideje a szigorú számadási bizonylatok megőrzésére vonatkozó szabályok szerint 8 év.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Az adatok kizárólag a pénzügyi bizonylatok a könyvelést végző adatfeldolgozó és az ellenőrzésére felhatalmazottak részére továbbíthatóak.

Céltól eltérő adatkezelés

Az irat tekintetében ügyvitelű célú megőrzés történik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9.§ (1) bekezdés e) pontja alapján.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve, számlázási cím, keltezés, vagy számla száma alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

A számlázási adatok kezelését a Hivatal alacsony kockázatúnak értékeli, a Hivatal az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályai szerint jár el.

 

 

    1. A közérdekűadat-megismerési igények teljesítése

 

A Hivatal, mint közfeladatot ellátó szerv lehetővé teszi, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot - az e törvényben meghatározott kivételekkel - erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse.

 

Kezelt adatok

Az adatkezelés során az adatigénylő nevét, valamint azt az elérhetőségét kezeljük, amelyen számára az adatigényléssel kapcsolatos bármely tájékoztatás és értesítés megadható.

Adatkezelés célja

Az adatigénylő nevére és az általa megadott kapcsolattartási adatra az adatigény teljesítése (pontosítás, meghosszabbítás, adatok megküldése) és annak vizsgálata céljából van szükség, hogy az igény beérkezését megelőző 1 évben ugyanazon igénylő azonos tartalmú adatigényt benyújtott-e.

Adatkezelés jogalapja

A GDPR 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás jogszabályon alapul, megadása kötelező, hiányában nem tudunk jogszabályi kötelezettségünknek eleget tenni. megadása kötelező, hiányában nem tudunk jogszabályi kötelezettségünknek eleget tenni.

Adatkezelés ideje

Az adatigény beérkezésétől számított 1 éves időtartam lejártát követően az igénylő személyes adatait a Hivatal az ügyiratokból haladéktalanul törli.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Amennyiben az adat kezelője nem a Hivatal, és az adatkezelő kiléte teljes bizonyossággal megállapítható, a Hivatal az adatigényt átteszi és erről az adatigénylőt is értesíti.

Céltól eltérő adatkezelés

Statisztikai célból a Hivatal éves beszámolójához történik adatszolgáltatás.

 

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve és az ügyszám, vagy a neve, az adatigény benyújtásának ideje és tárgya alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

Az adatok kezelését a Hivatal alacsony kockázatúnak értékeli, a Hivatal az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályai szerint jár el.

 

 

 

    1. A közérdekűadat-megismerési igényekhez kapcsolódó költségtérítés megfizetésére vonatkozó adatkezelés

 

A közérdekűadat-megismerési igény teljesítéséért a Hivatal a vonatkozó jogszabályi feltételek teljesülése esetén költségtérítést állapíthat meg.

 

Kezelt adatok

A Hivatal által kiállított számviteli bizonylathoz személyes adatok (név, cím, adóazonosító jel, számlázási név, cím) kezelése szükséges.

Adatkezelés célja

Az adatkezelés célja a fizetésre kötelezett azonosítása, a fizetési kötelezettség megállapítása és a számla kézbesítése.

 

Adatkezelés jogalapja

A GDPR 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166.§ és 169.§ (2) bekezdése alapján.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás jogszabályon alapul, megadása kötelező, hiányában nem tudunk jogszabályi kötelezettségünknek eleget tenni.

Adatkezelés ideje

Az adatkezelés ideje a szigorú számadási bizonylatok megőrzésére vonatkozó szabályok szerint 8 év.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Az adatok kizárólag a pénzügyi bizonylatok ellenőrzésére felhatalmazottak részére továbbíthatóak.

 

Céltól eltérő adatkezelés

Statisztikai célból a Hivatal éves beszámolójához történik adatszolgáltatás.

 

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve, számlázási cím, keltezés, vagy számla száma alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

A számlázási adatok kezelését a Hivatal alacsony kockázatúnak értékeli, a Hivatal az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályai szerint jár el.

 

 

 

    1. A kommunikációs tevékenységgel összefüggő adatkezelések

 

A közvélemény tájékoztatása, a szokások, hagyományok ápolása, közösségi kohézió erősítése érdekében, a Hivatal tevékenységének bemutatása céljából képfelvételt vagy kép- és hangfelvételt (a továbbiakban együtt: felvétel) készül. A felvételek készítése érintheti a Hivatal tevékenységével kapcsolatos nyilvános eseményeken, rendezvényeken, konferenciákon jelenlévő személyeket.

 

Kezelt adatok

A felvételek rögzítik az érintett képmását, az általa tanúsított viselkedést, az emberi hangot.

Adatkezelés célja

A felvételek a közvélemény tájékoztatását, a település, illetve a Hivatal tevékenységének bemutatását szolgálják.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján történik, mivel az érintett hozzájárul az adatok kezeléséhez. Az adatkezelő az érintett hozzájárulását az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást követően kéri meg. A felvétel készítést megelőzően az érintettek szóbeli tájékoztatására kerül sor, amennyiben a felvételen – ide nem értve a tömegfelvétel esetét – nem kívánnak megjelenni, úgy a felvételkészítés idején a felvevő látókörén kívül tartózkodjanak.

 

A tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén az adatkezelés jogalapját a GDPR 85. cikk (1)-(2) bekezdése pontja alapján a tájékozódási jog biztosítása érdekében, újságírói célból a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:48 § (2) bekezdése biztosítja az adatkezelés jogalapját.

 

Az érintett az adatkezelési hozzájárulását a tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel kivételével későbbiekben visszavonhatja. Amennyiben a visszavonás módját az adott eseményhez tartozó adatkezelési tájékoztató nem tartalmazza, a visszavonás a Hivatalhoz nyújtható be az érintetti jogok gyakorlásáról szóló részben meghatározott módon. A kérelemben meg kell jelölni azt az eseményt, amelyen a felvétel készült, és az esemény időpontját. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerűségét.

 

Amennyiben médiaszolgáltató készít felvételt nyilvános eseményen, úgy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 3. § alapján a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők. A médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad, a médiaszolgáltató és a sajtótermék kiadója felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak betartásáért. A médiaszolgáltató által készített és nyilvánosságra hozott felvételeket a Hivatal a forrás megjelölésével átveheti.

Adatszolgáltatás alapja:

Nem alapul jogszabályon vagy szerződéses kötelezettségen, szerződés kötésének nem előfeltétele, nem köteles a személyes adatokat megadni, az adatszolgáltatás elmaradása esetén a felvételen nem szerepelhet. A hozzájárulás bármikor visszavonható, amely visszavonás azonban nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerűségét.

Adatkezelés ideje

Ha az érintett később nem kéri azok törlését – az adatkezelő az archívumában selejtezés nélkül megőrzi.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

A képfelvételek a Hivatal honlapján, hivatalos Facebook oldalán tehetőek közzé, a sajtó és média képviselői átvehetik.

Céltól eltérő adatkezelés

Az irat tekintetében ügyvitelű célú megőrzés történik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9.§ (1) bekezdés e) pontja alapján (archiválás).

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan az esemény időpontja és tárgya, az Ön megjelenésére vonatkozó adatok alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

A kommunikációs adatok kezelését a Hivatal alacsony kockázatúnak értékeli, az adatvédelmi szabályzatban és az adatfeldolgozó megfelelő kiválasztásával ügyel az adatok megfelelő kezelésére, biztonságára az érintettek részére külön tájékoztatót is alkalmaz, a felvételek készítését megelőzően szóbeli felhívással jelzi a felvétel készítés szándékát.

 

 

    1. Az érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó személyes adatok kezelése

 

Az érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó kérelmek teljesítése érdekében személyes adatkezelésre kerül sor. Előfordul, hogy a kérelmező (pl. törvényes képviselő, meghatalmazott) személye nem azonos az érintett (jellemzően ügyfél) személyével, így az érintetti joggyakorlás megfelelő biztosítása érdekében a kérelmezők személyes adatainak kezelésére is sor kerül.

 

 

Kezelt adatok

A kérelmező neve, lakcíme, elérhetősége.

Az érintett azonosítására vonatkozó adat (jelenleg kezelt adatok alapján).

A kérelmező jogosultsága (pl. meghatalmazás, törvényes képviselői minőség igazolása) a személyes adatok megismerésére.

Adatkezelés célja

Az adatkezelés célja az érintetti joggyakorlás elősegítése, kérelmek megfelelő teljesítése, érintett azonosítása.

Adatkezelés jogalapja

A GDPR 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás szerződésen alapul, megadása kötelező, hiányában nem tudunk az érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó kérelemnek eleget tenni.

Adatkezelés ideje

Az adatkezelés ideje az ismételt kérelmek ellenőrzése miatt 1 év.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Nincs. Harmadik országba nem történik adattovábbítás.

 

Céltól eltérő adatkezelés

Nem tervezett.

Az Ön azonosítása

Az érintetti jogok az adott adatkezeléshez kapcsolódó azonosítást követően gyakorolhatók.

Adatkezelés kockázata

A kérelmezői adatok kezelését a hivatal alacsony kockázatúnak értékeli, a hivatal az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályai szerint jár el.

 

 

 

    1. A szerződések kapcsolattartói személyes adatainak kezelése

 

A hivatal által kötött szerződések megfelelő teljesítése érdekében a felek kapcsolattartókat jelölnek. A kapcsolattartók a hivatal által alkalmazott személyek, akiknek munkaköri feladatuk a hivatal által kötött meghatározott szerződésekben történő közreműködés. A hivatal a saját alkalmazottjaira, mint kapcsolattartókra vonatkozó tájékoztatást alkalmazottjai részére külön tájékoztatóban adja meg, jelen tájékoztatás a hivatal szerződéses partnereinek kapcsolattartóira vonatkozik.

 

 

Kezelt adatok

A kapcsolattartó neve, e-mail címe, telefonszáma.

Adatkezelés célja

Az adatkezelés célja a hivatal által kötött szerződések teljesítésének elősegítése.

Adatkezelés jogalapja

A GDPR 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás nem alapul szerződésen, jogszabályon, megadása nem kötelező, hiányában a hivatal nem tudja a szerződéses partnerével a kapcsolatot tartani, a szerződést teljesíteni.

Adatkezelés ideje

A szerződés teljesítéséig, vagy a kapcsolattartó személyében bekövetkező változásig.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Nincs. Harmadik országba nem történik adattovábbítás.

 

Céltól eltérő adatkezelés

Nem tervezett.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve, az elérhetőségi adata, a szerződő partner és a szerződés tárgya alapján tudjuk azonosítani. A telefonos megkeresés tartalmához rögzítés hiányában nem férünk hozzá.

Adatkezelés kockázata

A kapcsolattartói adatok kezelését a hivatal alacsony kockázatúnak értékeli, a hivatal az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályai szerint jár el.

 

 

    1. A cookie-kal kapcsolatos adatkezelés

 

A Hivatal honlapján a felhasználói élmény fokozása céljából cookie-kat alkalmaz. A Hivatal honlapja egyes részeinek letöltésekor bizonyos esetben kisméretű adatfájlok, ún. cookie-k, azaz ’sütik’ kerülnek a látogató számítógépére. Ennek megtörténtéről a látogató nem kap külön további értesítést, az adatfájlok a honlap egyes funkcióinak működéséhez szükségesek.

 

    1. Az önéletrajzokkal kapcsolatos adatkezelés

 

A jelentkező személyek önéletrajzukat megküldik a Hivatal részére. Az önéletrajzok részben a Hivatal által meghirdetett álláshelyre, más esetekben konkrét pályázatra való jelentkezés nélkül érkeznek.

 

Kezelt adatok

Az önéletrajzok általában a pályázóra vonatkozó természetes személyazonosító adatokat, képzettségre, korábbi foglalkoztatásra utaló adatokat, valamint olyan adatokat tartalmaz, melyet az érintett rendelkezésre bocsát.

 

Konkrét álláshelyre kiírt pályázat esetén, amennyiben az önéletrajz alapján a jelentkezővel történő személyes interjúra is sor kerül, az adott jogviszony létesítésével kapcsolatos adatkezelésekről az érintett személyesen kap tájékoztatást.

Adatkezelés célja

Az adatkezelés célja a Hivatal állományába jelentkezők alkalmasságának első felmérése.

A pályázó továbbá hozzájárulást adhat ahhoz, hogy a Hivatal önéletrajzát 1 évig megőrizze, amennyiben ezen időben a Hivatalnál a megpályázott, vagy a pályázó által betölteni kívánt pozíció megüresedik.

Adatkezelés jogalapja

Az álláspályázatokra benyújtott önéletrajzok tekintetében az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) pontja szerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján.

Adatszolgáltatás alapja:

Az álláspályázat kiírása Kttv. 45. (1) bekezdésén alapul kinevezésnek előfeltétele, az érintett nem köteles a személyes adatokat megadni, az adatszolgáltatás elmaradása esetén a kiválasztási eljárásban nem vehet részt.

Adatkezelés ideje

Konkrét pályázatra történő jelentkezés esetén a pályázatban foglaltak szerint, a cél megvalósulásáig, legfeljebb három hónapig. A nem pályázat keretében jelentkezők önéletrajzát a megpályázni kívánt pozíció betölthetőségének soron kívüli vizsgálatáig kezeli. Ezt követően a postán érkezett vagy személyesen benyújtott iratot a Hivatal igény esetén visszaküldi a jelentkezőnek, az elektronikus úton beérkezett önéletrajzot pedig törli. A három hónapos adattárolási határidő lejártát követően a pályázati anyagokat a Hivatal megsemmisíti, vagy ha arra a jelentkező külön igényt tart, részére visszaküldi. Az álláspályázat eredményéről abban az esetben is tájékoztatjuk, amennyiben nem Önt kívánjuk foglalkoztatni.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

A pályázati anyag postai úton történő visszaküldése esetén a postázáshoz szükséges adatokat az adatfeldolgozó részére átadjuk.

 

Céltól eltérő adatkezelés

Nem tervezett.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve, elérhetősége, a megpályázni kívánt pozíció, beküldés időpontja alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

Az önéletrajzok kezelését a Hivatal közepes kockázatúnak értékeli, amelynek keretében fokozottan ügyel az adatvédelmi szabályzatban foglaltak megtartására az önéletrajzok elvesztésének, megsemmisülésének, megváltozásának, jogosulatlan közlése, hozzáférés megakadályozása érdekében. A Hivatal az érintetti jogok biztosítása érdekében külön tájékoztatót alkalmaz, az adatok kezelésére titoktartási nyilatkozatot tett személyek jogosultak.

 

 

 

    1. A Hivatal tulajdonában lévő szolgálati lakás igénybe vevői

 

A Hivatal ingatlangazdálkodási feladatainak gyakorlása körében, a használatra átadott ingatlanok használóival bérleti szerződést köt.

 

Kezelt adatok

A szerződésben megjelenik az ingatlan címe és egyéb paraméterei, mint a szerződés tárgya, a Hivatal megjelölése, a lakó (szerződő fél) természetes személyazonosító adatai, a bérlet időtartama és a bérleti díj mértéke.

Adatkezelés célja

A szerződés előkészítése, megkötése, a bérlő azonosítása, a felek általi teljesítése (kifizetés, számlázás) érdekében.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés jogalapja a szerződés megkötése tekintetében GDPR 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 9-10. pontjai alapján.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás szerződéses kötelezettségen alapul, szerződés kötésének előfeltétele, az érintett köteles a személyes adatokat megadni, az adatszolgáltatás elmaradása esetén az ingatlan bérletre nincs lehetőség.

Adatkezelés ideje

A szerződés időbeli hatályának időtartamára, ezt követően az abból eredő igények érvényesíthetősége érdekében 5 évig, a számlák tekintetében 8 évig történik adatkezelés.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

A könyvelést végző adatfeldolgozó tudomást szerez a számviteli bizonylaton szereplő személyes adatokról.

 

Céltól eltérő adatkezelés

A szerződésben található, a szerződő félre vonatkozó adatok az adatkezelő által vezetett nyilvántartásban is szerepelnek, így nyomon követhető, hogy a szerződés mikor jár le, illetve mely szállóhely betöltése tekintetében szükséges intézkedni.

 

A szerződés megszűnését követően a kintlévőségek behajtása, a volt lakók lakcímről történő kijelentése érdekében további adatkezelés történhet. Szerződésszegés esetén az adatkezelő jogérvényesítése érdekében is szükség lehet a személyes adatok további kezelésére.

 

Az irat tekintetében ügyvitelű célú megőrzés történik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9.§ (1) bekezdés e) pontja alapján.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve, szolgálati lakás címe alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

A bérlői adatok kezelését a Hivatal közepes kockázatúnak értékeli, amelynek keretében fokozottan ügyel az adatvédelmi szabályzatban foglaltak megtartására a személyes adatok jogosulatlan közlése, hozzáférés megakadályozása érdekében.

 

 

 

 

    1. Közérdekű bejelentések, panaszok kezelése

 

A Hivatalnál a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény alapján bárki panaszt, illetve közérdekű bejelentést (továbbiakban: bejelentés) tehet. A bejelentések hatékony kivizsgálása és a bejelentővel történő kapcsolattartás céljából személyes adatok kezelésére is sor kerül.

 

Kezelt adatok

Az adatkezelés a bejelentő nevére, az általa a további tájékoztatás céljából megadott elérhetőségére, továbbá a beadvány tartalmában szereplő egyéb személyes adatra terjed ki, amennyiben pl. az ügyben mások is érintettek, és őket a panaszos vagy a bejelentő név szerint megemlíti, vagy amennyiben az ügy szereplőinek élethelyzetéről, a panasz alapját képező problémájáról a bejelentés vagy panasz tényeket vagy utalást tartalmaz.

Adatkezelés célja

A bejelentővel való kapcsolattartás, a bejelentés kivizsgálása és a bejelentő törvény szerinti tájékoztatása céljából szükséges.

Adatkezelés jogalapja

A GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) pontja szerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges. Az adatkezelés a panasz vagy bejelentés kivizsgálására, a tájékoztatásra, amennyiben pedig a panaszt vagy a közérdekű bejelentést nem az eljárásra jogosult szervhez tették meg, annak áttételére vonatkozik a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény 1. § - 2. §-ai alapján.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás nem alapul jogszabályon, illetve szerződésen, megadása nem kötelező, hiányában a honlap nem fog megfelelően működni, korlátozottan lesz használható.

Adatkezelés ideje

Az adatok kezelése az adatkezelési cél megvalósulásáig történik egy évig, ezt követően irattárazásra kerül sor.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Ha a panaszt vagy a közérdekű bejelentést nem az eljárásra jogosult szervhez tették meg, a panaszt vagy a közérdekű bejelentést és ezzel együtt a benne szereplő személyes adatokat is, az adatkezelő átteszi az eljárásra és az adatkezelésre is jogosult szervhez. Azonban a panaszos vagy bejelentő kérheti, hogy adatait áttétel során az adatkezelő ne továbbítsa, ekkor azonban a címzett a panaszt vagy bejelentést nem vizsgálja ki.

 

Egyebekben a személyes adatok kizárólag a panaszos vagy a bejelentő hozzájárulásával továbbíthatóak. Ez a hozzájárulás bármely időpontban, az érintetti jogokról szóló részben foglaltak szerint, az eredeti ügy tárgyának megjelölésével visszavonható. Ez azonban nem érinti a már végrehajtott adattovábbítás jogszerűségét.

 

Ha a kivizsgálás során nyilvánvalóvá vált, hogy a panaszos vagy a közérdekű bejelentő rosszhiszeműen, döntő jelentőségű valótlan információt közölt és

  • ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merül fel, személyes adatait az eljárás lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére át kell adni,
  • alappal valószínűsíthető, hogy másnak jogellenes kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, személyes adatait az eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervnek vagy személynek kérelmére át kell adni.

Céltól eltérő adatkezelés

Ezen adatkezelési céloktól eltérő, további adatkezelési cél lehet, amennyiben a közérdekű bejelentés vagy panasz alapján az adatkezelőnél hatósági eljárás indul, és a bejelentő ezen eljárásnak is résztvevője lesz.

 

Az irat tekintetében ügyvitelű célú megőrzés történik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9.§ (1) bekezdés e) pontja alapján.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan neve és az ügyszám, vagy a neve és a bejelentés időpontja, tárgya, helyszíne alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

A bejelentők személyes adatainak kezelését a Hivatal magas kockázatúnak értékeli, amelynek keretében fokozottan ügyel az adatvédelmi szabályzatban foglaltak megtartására az adatok elvesztésének, megsemmisülésének, megváltozásának, jogosulatlan közlése, hozzáférés megakadályozása érdekében. A nyilvántartás anonim módon történik, a bejelentő személyét csak a kivizsgálásra jogosult ismerheti meg (ügy tárgyában sem lehet a bejelentő nevét feltüntetni).

 

 

    1. E-papír szolgáltatás útján történő iratbenyújtás

 

Az állampolgárok meghatározott ügyeket e-papír szolgáltatás útján indíthatnak meg (https://epapir.gov.hu/).

 

Kezelt adatok

Az e-papír szolgáltatás igénybevételéhez ügyfélkapu szükséges, a bejelentkezési űrlap rendszerbe történő feltöltése személyes adatok kezelésével jár, ezek a név, születési név, anyja neve, születési hely, idő.

Adatkezelés célja

Az azonosítási szolgáltatás biztosítása céljából.

Adatkezelés jogalapja

A GDPR 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges. A regisztráció során az azonosítási szolgáltatás biztosítását a tagállami jogban az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 25.§ (1) bekezdésének c) pontja határozza meg.

Adatszolgáltatás alapja:

Az adatszolgáltatás nem alapul jogszabályon, illetve szerződésen, megadása nem kötelező, hiányában a honlap nem fog megfelelően működni, korlátozottan lesz használható.

Adatkezelés ideje

Az ügyirat kezelési idejével azonos ideig történik megőrzés, mivel a rendszer az adatokat rögzíti az ügyiraton.

Lehetséges címzettek, adattovábbítás

Nincs.

 

Céltól eltérő adatkezelés

Az irat tekintetében ügyvitelű célú megőrzés történik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 9.§ (1) bekezdés e) pontja alapján.

Az Ön azonosítása

Az adatkezeléshez kapcsolódóan a neve, beküldés időpontja, ügy tárgya alapján tudjuk azonosítani.

Adatkezelés kockázata

Az e-papír adatok kezelését a Hivatal közepes kockázatúnak értékeli, az adatvédelmi szabályzatban és az adatfeldolgozó megfelelő kiválasztásával ügyel az adatok megfelelő kezelésére, biztonságára az érintettek részére külön tájékoztatót is alkalmaz.

 

 

 

 

 

 

««««« »»»»»

 

 

  1. MILYEN ADATBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEKET ALKALMAZUNK ADATAI VÉDELMÉBEN?

 

A Hivatal számítástechnikai rendszerei és adatmegőrzési helyei a székhelyén működtetett szervereken találhatók meg. Az ügyintézés során a Hivatal az ASP rendszert használja, amelynek kapcsán adatfeldolgozókat vesz igénybe.

A Hivatal a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket és szoftvereket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • a jogosultak számára hozzáférhető;
  • hitelessége és hitelesítése megfelelő;
  • a változatlansága biztosított;
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett.

 

A Hivatal olyan szervezési, szervezeti és informatikai intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban felmerülő kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

 

A Hivatal az adatkezelés során megőrzi

  • a titkosságot, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
  • a sértetlenséget, hogy az információnak és a feldolgozás pontos és teljes legyen;
  • a rendelkezésre állást, hogy a jogosult használó szükség esetén, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

 

A Hivatal informatikai rendszere és hálózata védett az informatikai eszközökkel megvalósítható csalás, kémkedés, szabotázs, továbbá a vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a számítógépes vírusok, betörések ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal gondoskodik. A Hivatal az adathordozók és a kommunikáció titkosítását írja elő.

 

Tájékoztatom, hogy az interneten továbbított elektronikus üzenetek, sérülékenyek az olyan hálózati fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre, szerződés vitatására, vagy az információ felfedésére, módosítására vezetnek, amellyel szemben a Hivatal megtesz minden elvárható óvintézkedést. A rendszereket naplózza annak érdekében, hogy minden biztonsági eltérést rögzíthessen, és bizonyítékkal szolgálhasson biztonság sérülése esetében. A rendszermegfigyelés lehetővé teszi az alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is.

 

A Hivatal az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintetbe veszi a technika mindenkori fejlettségét, az adatkezelés körülményeit. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül a Hivatal azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene a Hivatalnak. A Hivatal ezen követelményeket az adatfeldolgozók irányában is érvényesíti.

 

A Hivatal kötelezi magát arra, hogy minden olyan harmadik felet, akik részére az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, felhívja a fenti vállalások betartására. A Hivatal általi jogszerű adattovábbítás esetén ugyanakkor a Hivatal nem vállal felelősséget a címzett által okozott károkért.

 

A Hivatal valamennyi munkatársa, munkaviszonya vagy más jogviszonya alapján köteles az adatkezelésre, valamint adatbiztonságra vonatkozó fenti elvek betartására.

 

««««« »»»»»

 

  1. MILYEN JOGOK ILLETIK MEG SZEMÉLYES ADATAI KEZELÉSE SORÁN?

 

Az egyes jogok ismertetését követően táblázatban is megjelenítjük az egyes adatkezelésekhez kapcsolódóan gyakorolható jogokat.

 

Hozzáférés: Az érintett jogosult arra, hogy a Hivatalnál érdeklődjön, és választ kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha igen, jogosult arra, hogy az alábbiakról tájékoztatást kapjon:

  • az adatkezelés céljai;
  • az érintett személyes adatok kategóriái;
  • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  • adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  • az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
  • a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  • ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
  • a GDPR 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.

Amennyiben az érintett saját személyes adatairól másolatot kér, a Hivatal azt díjmentesen rendelkezésére bocsátja.

Az érintett által kért további másolatokért a Hivatal a közérdekűadat-megismerési igényekre vonatkozó költségtérítési szabályok szerint díjat számolhat fel. A költségtérítés lehetséges mértékéről az adatkezelő a kapcsolatfelvételkor tájékoztatást ad.

Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat a Hivatal elektronikus formátumban bocsátja rendelkezésére, kivéve, ha azokat más formátumban kéri.

A másolat igénylésére vonatkozó jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait, így például mások személyes adata nem igényelhető.

 

Helyesbítés: Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a Hivatal indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, továbbá kérheti a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését. Az azonosító adatok változását igazolni kell.

 

A Hivatal kéri, hogy az adatváltozás bejelentésére haladéktalanul, legkésőbb 8 napon belül kerüljön sor.

 

Törlés: Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a Hivatal indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, a Hivatal pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, amennyiben a GDPR 17. cikk (1) bekezdésében felsorolt indokok valamelyike fennáll.

 

A személyes adatok törléséhez való jog a tájékoztatóban szereplő adatok tekintetében a GDPR 17. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján a jogi kötelezettség teljesítése keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelések tekintetében nem alkalmazandó.

 

A Hivatal a törlési kérelem elbírálásáig az adatkezelést korlátozza.

 

A hozzájárulás visszavonása: A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

 

Adatkezelés korlátozása: Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

Az érintett az alábbi esetekben jogosult arra, hogy kérésére a Hivatal korlátozza az adatkezelést:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy a Hivatal ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • a Hivatalnak már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.

 

Adatkezelés elleni tiltakozás: A tiltakozáshoz való jog gyakorlása esetén a Hivatal a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

 

Az érintett hozzájárulásán, szerződésen és a jogi kötelezettségen alapuló adatkezeléseknél a GDPR 21. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján nem gyakorolható.

 

Az érdekmérlegelési teszt eredményéről a Hivatal székhelyén érdeklődhet.

 

Adathordozhatósághoz való jog: az érintett jogosult az általa a Hivatal rendelkezésére bocsátott adatait megkapni

  • tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban
  • jogosult más adatkezelőhöz továbbítani
  • kérheti az adatok közvetlen továbbítását a másik adatkezelőhöz – ha ez
    technikailag megvalósítható
  • kivéve: közérdekű, vagy közhatalmú jog gyakorlása céljából végzett adatkezelés

Ez az érintetti jog akkor gyakorolható, ha automatizált módon történik az adatkezelés, és a Hivatal az adatokat az érintett hozzájárulása vagy a szerződéses jogalap alapján kezeli.

  1. ADATKEZELÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓAN ÉRVÉNYESÍTHETŐ JOGOK

 

Érintetti jog megnevezése

Mely adatkezelések esetén gyakorolható?

Hozzáférés - tájékoztatás

  • Kapcsolatfelvétel körében kezelt adatok
  • Hatósági eljárásokkal összefüggő adatkezelések
  • Hivatal beszerzéseihez kapcsolódó szerződésekkel összefüggő adatkezelések
  • Szerződéshez kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítéséhez kapcsolódó költségtérítés megtérítésére vonatkozó adatkezelés
  • Kommunikációs tevékenységre vonatkozó adatkezelés
  • Érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó személyes adatok kezelése
  • Szerződések kapcsolattartói személyes adatainak kezelése
  • Cookie-kal kapcsolatos adatkezelés
  • A Hivatal használatában lévő szolgálati lakás bérlői
  • Önéletrajzokkal kapcsolatos adatkezelés
  • A közérdekű bejelentések, panaszok kezelése
  • E-papír szolgáltatás útján történő iratbenyújtás

Hozzáférés - másolat

  • Kapcsolatfelvétel körében kezelt adatok
  • Hatósági eljárásokkal összefüggő adatkezelések
  • Hivatal beszerzéseihez kapcsolódó szerződésekkel összefüggő adatkezelések
  • Szerződéshez kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítéséhez kapcsolódó költségtérítés megtérítésére vonatkozó adatkezelés
  • Kommunikációs tevékenységre vonatkozó adatkezelés
  • Érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó személyes adatok kezelése
  • Szerződések kapcsolattartói személyes adatainak kezelése
  • Cookie-kal kapcsolatos adatkezelés
  • A Hivatal használatában lévő szolgálati lakás bérlői
  • Önéletrajzokkal kapcsolatos adatkezelés
  • A közérdekű bejelentések, panaszok kezelése
  • E-papír szolgáltatás útján történő iratbenyújtás

Helyesbítés

  • Kapcsolatfelvétel körében kezelt adatok
  • Hatósági eljárásokkal összefüggő adatkezelések
  • Hivatal beszerzéseihez kapcsolódó szerződésekkel összefüggő adatkezelések
  • Szerződéshez kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítéséhez kapcsolódó költségtérítés megtérítésére vonatkozó adatkezelés
  • Kommunikációs tevékenységre vonatkozó adatkezelés
  • Érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó személyes adatok kezelése
  • Szerződések kapcsolattartói személyes adatainak kezelése
  • A Hivatal használatában lévő szolgálati lakás bérlői
  • Önéletrajzokkal kapcsolatos adatkezelés
  • A közérdekű bejelentések, panaszok kezelése

Törlés

  • Kapcsolatfelvétel körében kezelt adatok
  • Kommunikációs tevékenységre vonatkozó adatkezelés
  • Cookie-kal kapcsolatos adatkezelés
  • Önéletrajzokkal kapcsolatos adatkezelés
  • A közérdekű bejelentések, panaszok kezelése

Adatkezelés korlátozása

  • Kapcsolatfelvétel körében kezelt adatok
  • Hatósági eljárásokkal összefüggő adatkezelések
  • Hivatal beszerzéseihez kapcsolódó szerződésekkel összefüggő adatkezelések
  • Szerződéshez kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítéséhez kapcsolódó költségtérítés megtérítésére vonatkozó adatkezelés
  • Kommunikációs tevékenységre vonatkozó adatkezelés
  • Érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó személyes adatok kezelése
  • Szerződések kapcsolattartói személyes adatainak kezelése
  • Cookie-kal kapcsolatos adatkezelés
  • A Hivatal használatában lévő szolgálati lakás bérlői
  • Önéletrajzokkal kapcsolatos adatkezelés
  • A közérdekű bejelentések, panaszok kezelése
  • E-papír szolgáltatás útján történő iratbenyújtás

Adatkezelés elleni tiltakozás

  • Hatósági eljárásokkal összefüggő adatkezelések
  • Hivatal beszerzéseihez kapcsolódó szerződésekkel összefüggő adatkezelések
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítése
  • Közérdekűadat-megismerési igények teljesítéséhez kapcsolódó költségtérítés megtérítésére vonatkozó adatkezelés
  • Érintetti joggyakorláshoz kapcsolódó személyes adatok kezelése
  • Szerződések kapcsolattartói személyes adatainak kezelése
  • A közérdekű bejelentések, panaszok kezelése
  • E-papír szolgáltatás útján történő iratbenyújtás

Adathordozhatósághoz való jog

Az adathordozhatósághoz való jog a tájékoztatóban szereplő adatok tekintetében nem gyakorolható, mert nem történik automatizált módon történő adatkezelés.

 

Az érintetti jogok az Ön megfelelő azonosítását lehetővé tevő akár elektronikusan, akár postai úton előterjesztett kérelemnek, az adatkezelő 1. pontban megjelölt címére történő eljuttatásával gyakorolhatók. A 16 év alatti érintett jogainak gyakorlásához törvényes képviselőjének eljárása, engedélye szükséges.

 

A kérelmek ügyintézési határideje 25 nap, a tiltakozási jog esetén 15 nap. A kérelem elbírálásának eredményéről az érintettet az adatkezelő tájékoztatja. Amennyiben a jogok gyakorlása során kétség merül fel, hogy a kérelem valóban az érintettől származik, saját jogszerű adatkezelése és az érintett védelme érdekében a Hivatal további információkat kérhet.

A Hivatal, akinek a kérésére korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.

A Hivatal az adatok helyesbítése, törlése, az adatkezelés korlátozása esetén mindenkit tájékoztat, akihez az érintett adatait továbbította, amennyiben ez nem bizonyul lehetetlennek, vagy nem igényel aránytalan erőfeszítést, amelynek tényéről és okáról az érintettet a kérelemre adott válaszában tájékoztatja.

 

 

 

Felügyeleti hatósághoz és bírósághoz fordulás joga:

 

Ha Önnek a Hivatal által kezelt adataival kapcsolatban kérdése merül fel, vagy úgy véli, hogy az adatkezelés során sérelem érte, kérem elsődlegesen a Hivatal adatvédelmi tisztviselője felé jelezze.

 

Amennyiben a megkeresés nem vezetett eredményre, az érintett a GDPR 77. cikke és az Infotv. 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tehet, továbbá az Infotv. 22. § szerint, valamint a GDPR 79. cikke és a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második Könyvének III. része alapján bírósághoz fordulhat.

 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság:

Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.

Postacím: 1363 Budapest, Pf. 9.

Telefon: +36 (1) 391-1400

Elektronikus postacím: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: www.naih.hu

 

 

Kelt: Zámoly, 2023. 04. 15.

 

                                                                                                           

                                                                                                                  Dosztály Csaba sk.

                                                                                                                        jegyző


 [P1]

Zámoly Község Polgármesterének, valamint a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének

1/2020. (XII. 21.) együttes utasítása a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló szabályzatról, 

2/2020. (XII. 21.) együttes utasítása a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzatról

ide kattintva érhető el.

I. Szervezeti, személyzeti adatok

1.1 Kapcsolat, szervezet, vezetők

1.1.1. Elérhetőségi adatok
A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve (teljes név), székhelye, postai címe, telefon- és faxszáma, központi elektronikus levélcíme, a honlap URL-je, az ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetősége, a vezető neve, ügyfélfogadás rendje.
Hivatal/Ügyfélszolgálat/Ügyfélfogadás
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot törlendő

1.1.2. A szervezeti struktúra
A közfeladatot ellátó szerv  szervezeti struktúra ábrája (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével), elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó dokumentumokhoz.
Hivatal/Polgármesteri Hivatal/Szervezeti felépítés
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot törlendő

1.1.3. A szerv vezetői
A szerv és szervezeti egységek vezetőinek, valamint testületi szerv esetén a testületi tagok neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím).
Polgármester
Alpolgármesterek
A képviselőtestület tagjai
A bizottságok tagjai
Jegyző
Aljegyző
Irodák, ügyosztályok
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot törlendő

1.2. A felügyelt költségvetési szervek

A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv, szervek hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának URL-je, ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége.
Intézményrendszer
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

1.3. Gazdálkodó szervezetek

1.3.1. A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek
Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), amelyek a közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában állnak, illetve amelyek felett közvetlen irányítással rendelkezik. A gazdálkodó szervezetek tevékenységi körének leírása, képviselőjének neve, a szerv részesedésének mértéke.
Gazdálkodó szervezetek
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

1.4. Közalapítványok

1.4.1. A szerv által alapított közalapítványok
Azon közalapítványok neve, amelyeket a közfeladatot ellátó szerv alapított, amelyek alapítói jogát ő gyakorolja, az alapító okiratok közvetlen elérhetőségének biztosításával. A közalapítványok székhelye, tagjainak felsorolása
Közalapítványok
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

1.5. Lapok

1.5.1 Lapok
A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve, szerkesztőségének és kiadójának, főszerkesztőjének a neve, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím).
Kiadványaink 
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

1.6 Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv

1.6.1 Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címe, az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával, ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje.
Önkormányzati működés/Felügyeleti szerv
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

1.7. Költségvetési szervek

A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve az azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, működési engedélye, a szerv vezetője, honlapjának elérhetősége.

Költségvetési szervek
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
 

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

2.1. A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege, és az azt tartalmazó önálló dokumentumok. A helyi önkormányzat önként vállalt feladatainak felsorolása és részletes leírása. A feladatokat helyi nemzetiségi önkormányzatok esetén az adott nemzetiség nyelvén is meg kell jelentetni.
Önkormányzati működés/Jogszabályi környezet
Önkormányzati működés/Az önkormányzat feladatai
Polgármesteri Hivatal/Jogszabályi környezet
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, illetékességi területe. Hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, közzétételi egységen belül ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárás-típusonként csoportosítva.
Irodák, ügyosztályok

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az ügyintézéshez szükséges ügyleírások felsorolása
Nyomtatványok

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárási illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak összege az alapvető eljárási szabályo k, ezek magyarázata, az ügyintézést segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás az eljárást meg indító irat benyújtására szolgáló postacím (postafiók szerinti cím, ha van), ügyfélfogadási vagy közönségkapcsolati cím és nyitvatartási idő), az eljárást megindító irat benyújtására, elintézésére, fellebbezésére nyitva álló határidő.
Ügyleírások

Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot törlendő

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben használt formanyomtatványok listája.
Nyomtatványok

Az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás
Elektonikus ügyintézés portál
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot törlendő

Az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről, a jogszabályok közvetlen elérésének biztosításával.
Önkormányzati működés/Jogszabályi környezet
Polgármesteri Hivatal/Jogszabályi környezet
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.3. Közszolgáltatások

A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése, tartalmának leírása, díjának és az abból adott kedvezmények mértéke, az igénybevételének rendjére vonatkozó tájékoztatás. Amennyiben hosszabb terjedelműek, a tájékoztatásokat önálló dokumentumban, azok, valamint az igénybevételhez használt formanyomtatványok elérhetőségének biztosításával.
Közszolgáltatások
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.4. A szerv nyilvántartásai

A közfeladatot ellátó szerv által saját fenntartású adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltetlen kérdőív) jegyzéke. Az általános közzétételi listában csak az adatokat tartalmazó jegyzéket kell közzétenni, azonban a közadatkereső felé történő adatszolgáltatás során minden egyes adatbázisról, illetve nyilvántartásról külön leíró adatot kell készíteni az Adatbázisokat meghatározó séma alapján.
A közfeladatot ellátó szerv által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, az adatokhoz való hozzáférés módja és az adatokról való másolatkészítés költségei.
Adatbázisok
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.5. Nyilvános kiadványok

A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címe, témájának leírása, a hozzáférés módja, fizetendő költségtérítés mértéke vagy az ingyenesség ténye. Amennyiben a honlapról a kiadvány letölthető, a kiadvány elérhetőségének biztosításával.
Kiadványaink
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.6. Döntéshozatal, ülések

A testületi szerv döntései előkészítésének rendje.
Előterjesztések

A testületi szerv döntéseiben való állampolgári közreműködés (véleményezés) módja (erre szolgáló postai, illetve elektronikus levélcím), a szerv döntéshozatalának eljárási szabályai.
Tervezetek véleményezése
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

A testületi szerv üléseinek helye, ideje (év, hó, nap, óra megjelöléssel), valamint nyilvánossága, üléseinek jegyzőkönyvei, illetve összefoglalói; A testületi szerv ülései látogathatóságának rendje, napirendje (ülésenkénti bontásban), döntéseinek felsorolása.
Ülések, napirendek
Jegyzőkönyvek

Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.7. A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok

A testületi szerv döntéseinek felsorolása döntéshozatalának dátuma (év, hó, nap megjelöléssel), szavazásának nyilvános adatai, ha azt jogszabály nem korlátozza. Döntésenkénti bontásban és a döntések elérhetőségének biztosításával
Rendeletek
Normatív határozatok
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény alapján közzéteendő jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek és kapcsolódó dokumentumok. Minden egyes jogszabálytervezetről külön leíró adatot kell készíteni a Jogszabálytervezeteket meghatározó séma alapján.
Koncepciók, stratégiák 

A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény alapján közzéteendő jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek tekintetében az egyeztetés állapota, koncepciónkénti, illetve jogszabály-tervezetenkénti bontásban. Összefoglaló a véleményezők észrevételeiről, és az észrevételek elutasításának indokairól.
Tervezetek véleményezése

A helyi önkormányzat képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott előterjesztések a benyújtás időpontjától. Minden egyes előterjesztésről külön leíró adatot kell készíteni a Jogszabálytervezeteket meghatározó séma alapján.
Előterjesztések

Frissítés: E törvény eltérő rendelkezése hiányában a benyújtás időpontját követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.8. Pályázatok

A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indoklásuk, A kapcsolódó dokumentumok közvetlen elérhetőségének biztosításával.
Pályázatok
Frissítés: Folyamatosan
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.9. Hirdetmények

A közfeladatot ellátó szerv által közzétett hirdetmények, közlemények, a hirdetmények, közlemények közvetlen elérésének biztosításával.
Hivatalos hirdetmények
Frissítés: Folyamatosan
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.10. Közérdekű adatok igénylése

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje,az illetékes szervezeti egység neve,  szervezeti egység elérhetősége (postacíme, földrajzi helye, telefonszáma, telefaxszáma, elektronikus levélcíme), valamint az adatvédelmi felelős vagy az információs jogokkal foglalkozó személy neve. A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai. A közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek. Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a közfeladatot ellátó szerv az egyik szerződő fél.
Közérdekű adatok igénylése
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.11. Közzétételi listák

A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó különös és egyedi közzétételi lista, a közzétételt elrendelő jogszabály vagy egyéb aktus megnevezésével, elérhetővé tételével.
Közzétételi lista
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: Az előző állapot törlendő
 

III. Gazdálkodási adatok

3.1 A működés törvényessége, ellenőrzések

3.1.1. Vizsgálatok, ellenőrzések listája
A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos – nyilvános megállapításokat tartalmazó – vizsgálatok, ellenőrzések felsorolása.
Önkormányzati működés/Vizsgálatok, ellenőrzések eredményei
Polgármesteri Hivatal/Vizsgálatok, ellenőrzések
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

3.1.2. Az Állami Számvevőszék ellenőrzései
Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek nyilvános megállapításai
Hivatkozás az ÁSZ honlapján található jelentésre 
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

3.1.3. Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok
Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai
A szervre vonatkozó egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai, időrendben.
Önkormányzati működés/Vizsgálatok, ellenőrzések eredményei
Polgármesteri Hivatal/Vizsgálatok, ellenőrzések
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

3.1.4. A működés eredményessége, teljesítmény
A közfeladatot ellátó szerv feladatellátásának teljesítményére, kapacitásának jellemzésére, hatékonyságának és teljesítményének mérésére szolgáló mutatók és értékük, időbeli változásuk
Kötelező nyilvántartások
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

3.1.5. Működési statisztika
A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk.
Kötelező nyilvántartások
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

3.2 Költségvetések, beszámolók

3.2.1. Éves költségvetések
A közfeladatot ellátó szerv éves (elemi) költségvetései
Éves költségvetések, beszámolók
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: A közzétételt követő 10 évig

3.2.2. Számviteli beszámolók
A közfeladatot ellátó szerv számviteli törvény szerinti beszámolói.
Éves költségvetések, beszámolók
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: A közzétételt követő 10 évig

3.2.3. A költségvetés végrehajtása
A közfeladatot ellátó szervnek a költségvetés végrehajtásáról – a külön jogszabályban meghatározott módon és gyakorisággal – készített beszámolói
Üvegzseb
Frissítés: A változásokat követően azonnal
Megőrzés: A közzétételt követő 10 évig

3.3 Működés

3.3.1. A foglalkoztatottak
A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve a vezetők és a vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése összesített összege. Az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve.
Foglalkoztatottak
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával

3.3.2. Támogatások
A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások célja, összege, kedvezményezettjeinek neve, a támogatási program megvalósítási helye, támogatásonként és kedvezményezettekként lebontva.
Támogatások
Frissítés: A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig
Megőrzés: A közzétételt követő 5 évig

3.3.3. Szerződések
Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.
Szerződések
Frissítés: A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig.
Megőrzés: A közzétételt követő 5 évig

3.3.4. Koncessziók
A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)
Koncessziók
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával

3.3.5. Egyéb kifizetések
A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések címzettjei.
Támogatások
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával

3.3.6. Európai Unió által támogatott fejlesztések
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések, a dokumentumok, a szerződések, közvetlen elérésének biztosításával.
Európai Unió által támogatott fejlesztések
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával

3.3.7. Közbeszerzés
Közbeszerzési információk: éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről, az éves terv közvetlen elérésének biztosításával.
Közbeszerzések
Frissítés: Negyedévente
Megőrzés: A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával