Zámoly
A Lamberg-család uradalmához tartozott Mór és Csókakő egy része, Pátka, Zámoly, Borbálapuszta fele, Csákberény, Gánt, Nagyveleg, Söréd, Kisfalud és Kápolnapuszta.
A család kriptája 1876-ban készült el, mely fölött fekete márvány feszület áll. 1874-ben ide temették el Fülöp grófot, 1879-ben a diftériában elhunyt hatéves Angelikát és a nyolcéves Fülöp Ferencet, majd 1900-ban az édesanyát, báró Wenckheim Máriát.
A Lamberg család osztrák főnemesi família volt, mely éppen ebben az időszakban telepedett át Karintiából Magyarországra. Itteni birtoklásának egyik hiteles kutatója az uradalom nyugalmazott jószágigazgatója, Seidel Ignác volt, akinek krónikáját a Lamberg család 1898-ban Steyerben jelentette meg. A jószágigazgató nem csupán az okleveleket tanulmányozta át alaposan, hanem a birtokra, s így benne falunkra vonatkozó történéseket is rögzített. A Hochbug-uradalom 1752. évi felosztásakor létrejött ötödrészekből kettő sorsa érinti Zámolyt. Hochburg Mária Anna fia, Lamberg Ferenc Antal, az édesanyjára jutó hányad mellé megvette a nagynénje osztályrészét is, így kezén a kétötöd rész 1790-ben bekövetkezett haláláig egységes birtoktestet alkotott. Ehhez az uradalomhoz tartozott Mór és Csókakő egy része, Pátka, Zámoly, Borbálapuszta fele, Csákberény, Gánt, Nagyveleg, Söréd, Kisfalud és Kápolnapuszta. Lamberg Ferenc Antal testvérével abban állapodott meg, hogy ő bírja Mórt, Lamberg Ferenc József pedig az ausztriai Stockeraut. Antal gróf azonban gyermektelen maradt, így testvérének fia, gróf Lamberg Fülöp birtokolta később az egész uradalmat 1807-ig. Őt özvegye, báró Luzsénszky Borbála, majd 1826-tól fiai, gróf Lamberg Ferenc és Rudolf követték.
Ezt a korszakot tekinthetjük a zámolyi allodiális gazdálkodás kezdetének. Eddig külterjes fejlesztésekről volt szó csupán: halastavakat létesítettek, kiosztották a kápolnai és a gránási szőlőket, az erdőkben és harasztokon nyiladékokat vágtak, és vadászleseket állítottak. Először 1802-ben Zámolyon nagy terménypajta épült, s a Belmajort kőkerítéssel vették körül. 1808-ban fejezték be a nagy magtár építését. Ez az épület még ma is áll, pincéje a második világháború alatt óvóhelyként szolgált. 1816-ban a Forrásnál birkaúsztatót létesítettek. Ezt megelőzően a csákberényi és zámolyi birkákat Bodajkra hajtották úsztatni.
A gazdaság fő ágazata ekkor az állattartás, ezt az első beruházás, a hatalmas pajta megépítése is igazolja. Tudjuk azonban azt is, hogy a birkaúsztató létesítése arra utal, hogy már igen finom gyapjút adtak a nemesített nyájak. Ugyanerre gyanakodhatunk akkor is, amikor az 1778. évi nagy márciusi vihar és hideg leírásánál Seidel megemlíti, hogy ekkor az uradalom juhászataiban (Móron, Csákberényben, Pátkán és Zámolyon) összesen hatszáz birka fázott meg és pusztult el.
A piac felfokozott igényei írták elő az árutermelő majorságnak az egyre finomabb és minél tisztább gyapjú előállítását. Itt már a XVIII. század végén is birkákkal, vagyis kényes, a hidegre is érzékeny, feltétlenül istállót igénylő tenyészállatokkal foglalkoztak. Tehát egyfajta kísérlettel állunk szemben, olyan próbálkozással a gyapjúkonjunktúra kihasználására, amelynek Lamberg Fülöp a szakértője volt. Az 1807-ben elhunyt grófban korának egyik legjobb mezőgazdasági szakemberét tisztelhetjük, aki elsősorban a juhtenyésztésben számított tekintélynek. A juhtenyésztés hasznából fejlesztésekre is jutott: a zámolyi birkásmajorban új intézőlakást és kocsmát építettek.
Ferenc és Rudolf gróf egy testvérpárt, Hoyos Karolinát és Teréziát vették feleségül. Sem családjuk, sem uradalmi gazdálkodásuk nem mondható sikeresnek és szerencsésnek. A családi bajok legnagyobbika a móri központú uradalomrész birtokosának, a tragikus véget ért gróf Lamberg Ferencnek (1791–1848), a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, több hadászati tárgyú szakcikk szerzőjének dicstelen halála volt. Ő az, akinek nevét ma is tudja minden iskolás, ha máshonnan nem, Petőfi Sándor verséből: „Lamberg szivében kés, Latour nyakán Kötél” (Akasszátok föl a királyokat!). Ő volt az, akit – mint pozsonyi hadosztályparancsnokot, altábornagyot – királyi biztosként küldött az uralkodó 1848. szeptember 26-án Magyarországra az „összes Magyarországon található csapatok parancsnokául”. A kinevezéssel kapcsolatban Lamberg is felvetette szeptember 27-én, hogy intézkedéseinek a Fehérvárt elfoglaló Jellasics bán nem fog engedelmeskedni. Ennek ellenére a megbízatást elvállalta, és Budára indult, hogy kinevezését a még hivatalban lévő ügyvezető miniszterelnökkel, Batthyány Lajossal ellenjegyeztesse. Küldetését nem teljesíthette, mert 1848. szeptember 28-án a feldühödött pesti nép a Duna hajóhídján felkoncolta. „A zámolyiak a gróf gyászos végéről a Forrás melletti országúton száguldó grófi fogat kocsisától kaptak hírt, ki Csákberény felé hajtatott Pestről habzó lovaival” – írta Szórády Gyula 1905-ben megjelent könyvében.
Lamberg Rudolf utasítására 1831-ben kezdték meg a csákberényi kastély alapozását, 1829-ben Zámolyon, a Forrásnál nagy birkaistálló, 1838-ban pedig egy újabb ispánlak is épült. Ekkor kezdték meg Borbálapusztán a major kiépítését. Addig Borbála elhagyott hely, Ludovicus Nagy leírásában még diverticulumként (puszta hely) szerepel, egyetlen háza és egyetlen lakója sem volt. Nem sokkal az igényes beruházások után, 1841-ben Ferencmajorban, a Forrásnál, leégett a birkaistálló, nyolcszáz anyajuh és bárány pusztul el, 1846-ban pedig Borbála összes épülete és a zámolyi pajta válik a tűz martalékává.
Mindezen bajok ellenére a XIX. század közepén a Lamberg-uradalom eredményeit kiemelkedőnek tartották. Galgóczi Károly mezőgazdasági statisztikai munkájában a legnagyobb kiterjedésű gazdaságok között tartotta számon. Kiemelte borát, gyümölcsét és juhtenyésztését, megjegyezvén, hogy a birtok a kevésbé finom gyapjút adó negretti birkafajtát tenyészti.
A Lamberg család tagjai 1815-ig Pozsonyban, azután Móron laknak. Rudolf gróf azonban már a csákberényi kastélyt használta. Zámolyon a móri uradalmi tisztviselők közül ekkor az ispán, majd az intéző lakott. A következő generáció, Lamberg Ferenc fiai változtattak ezen a helyzeten. Ferenc, Fülöp és Henrik gróf az osztályos egyezség során úgy döntött, hogy településünk és Kerekszenttamáspuszta egy tagban Fülöpé legyen, később ehhez csatolták Borbála egy részét is. 1872-ben Móron az Úri utcában levő volt béresházat átépítették, ide költöztették át az addig Zámolyon dolgozó főintézőt, Werner Györgyöt. A főintézői lakást a gróf számára alakították át, aki 1872 májusában Zámolyra költözött. Lamberg Fülöp gróf Wenckheim Máriát vette feleségül, első gyermekük, Lamberg Ladiszlaja 1870-ben Zámolyon született. Az 1874-ben meghalt apát, az 1879-ben diftériában elhunyt hatéves Angelikát és a nyolcéves Fülöp Ferencet is a zámolyi Lamberg-kriptában temették el.
A nagybirtok ismét fiú örökös nélkül maradt.
A XIX. század negyvenes éveiben indult meg a birtok házi kezelésbe vétele, elengedhetetlen feltételeként majorokat építettek. Így született meg 1852-ben a pátkai Fülöpmajor, s ide köthető Borbálapuszta újbóli kiépítése is, ahol 1872-ben készült el az intézői lakás, harangot 1874-ben szenteltettek. A birtokrendezés 1862–1863-ban zajlott le.
1865 ismét tűzvészről emlékezetes: Borbálában mindkét pajta és a Forrásnál levő Csapó-malom is leégett. 1869-ben a belmajori birkaistálló hamvadt el. 1872-ben Borbálában nagy teljesítményű kutat ásattak, melynek vize több mint nyolc méter mély volt. Négy lóval vagy ökörrel, egy csigás szerkezet segítségével merítették, így óránként 245 akónyit hoztak a felszínre. Egyszerre annyit emeltek egy tartályba, hogy az általában három napra elegendő legyen a jószág számára.
A zámolyi uradalom örökösnője, gróf Lamberg Ladiszlaja 1891. február 4-én tartotta esküvőjét gróf Merán Jánossal. 1897-ben gyermektelenül halt meg Lamberg Rudolf leánya is, aki Lamberg Ferenc Imre felesége volt. A férj korának híres vadászfestője, alkotásai díszítették a második világháború alatt elpusztított csákberényi kastélyt és a csókakői borházat. Lamberg Anna birtokát, a csákberényi uradalmat unokahúga, Lamberg Ladiszlaja – Merán Jánosné – örökölte. Így az egykori móri uradalom fele ismét egy kézben, Ladiszlaja grófnő, illetőleg férje, Merán János kezén egyesült.
Gróf Merán János Habsburg János főherceg (1782–1859) unokája. A főherceg (I. Ferenc császár és király testvéröccse) és Anna Plochl 1829-ben kötött morganatikus (rangon aluli) házassága elé a császári család nagy nehézségeket támasztott, többévi várakozás után az uralkodó mégis beleegyezett a frigybe. A házasságkötés után a császár Plochl Annát von Brandhofen családnévvel osztrák bárói rangra emelte, 1844-ben pedig – miután János főherceg és Plochl Anna házasságából 1839-ben megszületett Ferenc nevű gyermekük – az édesanya és a fiúgyermek osztrák grófi rangot és a von Meran családnevet kapta. A címmel és névvel címer is járt, melynek mezejében János főherceg egykori vadászkastélyának, a Brandhofnak a képe látható. A pajzsot tartó két telamon: sas és zerge. A címerhez kapcsolódó jelmondat felirata: Si Deus mecum quid contra me. (Ha Isten velem, ki ellenem.)
Az első Merán gróf Lamberg lánnyal kötött házasságot, s az ő fiuk, Merán János gróf (1867–1947) vette el Lamberg Ladiszlaját, a zámolyi Lamberg-uradalom örökösnőjét. A XIX. század végétől a különös házasságból származó Merán család tagjainak története egybekapcsolódott falunk históriájával is.
A Zámoly község határában lévő uradalom 1899-től gróf Merán Jánosné (született gróf Lamberg Ladiszlaja) tulajdonában volt. Gróf Lamberg Fülöp élete utolsó éveit Zámolyon töltötte, leánya azonban Grácban lakott. A zámolyi uradalomhoz 1924-ben 4763 katasztrális hold tartozott, ebből 3343 katasztrális holdat tartottak saját kezelésben, melyet a századforduló előtt Báró Jenő, majd 1930-ban Pintér Jenő főintéző kezelt. Merán grófné kezén egy 323 holdas erdőbirtok is volt, amelyet 1924-ben huszonöt-harminc éves tölgy-, cser-, juhar-, jegenye- és szilerdőnek mondtak. Ez az erdőség 1937-ben a Gánt–Csákberény–Csókakő és Zámoly határára kiterjedő, 6284 katasztrális hold területű erdőuradalom részét képezte. Mellette ekkor már Merán Fülöp nevén, de Merán Jánosné haszonélvezetével tartották nyilván a csákberényi és gánti, illetve Merán Jánosné nevén a zámolyi uradalmat. A zámolyi birtoktest irányítója Pintér Jenő főintéző mellett Schütz Géza intéző. Mindketten okleveles gazdaként dolgoztak, mezőgazdasági akadémiát végeztek.
A négy Fejér megyei nagybirtok (Csákberény, Csókakő, Gánt és Zámoly) összesen 11 456 katasztrális holdat tett ki. Az 1937-ben kiadott Országos mezőgazdasági cimtár szerint Zámolyon búzából a Bánkúti 1201-es fajtát, árpából a Hatvanit, kukoricából a Fleischmann fajtát termesztették. Ezenkívül borsót, baltacím-, bükköny-, lucerna-, mohar- és répamagot, kölest, lencsét, olajlent és takarmánykáposztát termeltek. Ezek a növényféleségek mutatják, hogy a gabonafélék közül a tájhoz illő legkorszerűbb fajtákat választották, a takarmánynövényekkel pedig a legintenzívebb, legaprólékosabb munkát igénylő termék, a vetőmagjuk miatt foglalkoztak.
Állatállományukat elsősorban nem vetett szálastakarmánnyal nevelték, ami arra utal, hogy magas színvonalú legelő- és rétgazdálkodást folytattak. Főképp szarvasmarha- és juhtartással foglalkoztak: tejelő tehenészetüket törzskönyvezett marhaállományuk látta el. Az 1930-as évek végén Schütz Géza intéző kezdeményezésére Borbálában és Lajában silógödröket építtettek, amelyeknek kivitelezője Lukács József zámolyi kőművesmester volt. Ezekben a szarvasmarhák számára jó minőségű savanyított takarmányt készítettek. Sertéseket hizlaltak (zsírsertéseket tartottak), fésűs tenyészkosokat, anyákat és bárányokat is értékesítettek, a juhok többségét azonban gyapjukért tenyésztették. A gazdaság szerves részének tekintették a vadgazdálkodást is.
Szőlőik fehér bort termettek, ennek egy részét értékesítették, a seprőből pálinkát főzettek. Jelentős szerep jutott a fakitermelésnek: tűzifát és épületfát egyaránt értékesítettek. Számottevő bevétel származott a nád eladásából is. A zámolyi gazdaság traktorral és teherautóval, a csákberényi cséplőkazánnal és személyautóval rendelkezett. Pintér Jenő főintéző a földművelésügyi minisztérium gazdasági tudósítói közé tartozott: 1926-tól töltötte be Zámolyon a főintéző hivatalát. Szabad idejében is a közösségéért dolgozott: a helység katolikus egyházközségének világi elnöke, lövészegyletének vezetője, a községi képviselő-testület tagja volt.
