Hírek

Elérhetőségek

Zámolyi Napok 2023

Zámolyi Napok 2023
Dátum
Helyszín
Zámoly
Szervező
Zámoly Község Önkormányzata

Nem tudom, hogy amikor Aba Sámuel királyunk egy évezreddel ezelőtt templomot építtetett a temetői templomdombra, tartottak-e búcsút Szent Lőrinc diakónus és vértanú tiszteletére, de az biztos, hogy az augusztusi hulló csillagokon, azaz Lőrinc könnyein túl Zámoly minden lakója ma is megemlékezik róla.

Hiszen a tizedikei Lőrinc naphoz kapcsolódik az egyszerűen csak falunapnak becézett Zámolyi Napok, mely hamarosan megnyitja kapuit.

Csütörtökön 16 órakor nulladik programként az Őszidő Nyugdíjas Klub a Csoóri Sándor Művelődési Házban köszönti azokat a házaspárokat, akik 50 vagy 60 évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent a zámolyi anyakönyvvezető előtt, s azóta is hű társai egymásnak.

Pénteken 17 órakor pedig azon a helyen nyitjuk meg a Zámolyi Napok rendezvénysorozatot, ahol talán Aba Sámuel király volt a műszaki ellenőr, s Orseolo Péter király vesztette el látását.

Az Árpád-kori templomromhoz várjuk kedves polgártársainkat, s a nemzeti- és községi lobogók örökbefogadóit is, akikhez ebben az évben két család csatlakozhat, mert az eredeti örökbefogadók közül ketten is felajánlották zászlaikat zámolyi gyermekeknek.

A zászlók kihelyezése után pedig - igazából 18 órától - a második Magtár-piknik vár mindenkit, az időközben hivatalosan is elnevezett Magtár közben, a tűzoltó szerkocsik és a frissen elkészült akác padok mellé, ahol ismét fényfestéssel, piknik hangulattal, DJ-vel, s Fabók Mancsi Bábszínházának Mennyei szép rózsa című előadásával kedveskedünk a résztvevőknek.

A szombati napot nehéz lenne e sorokban részletezni, arról beszéljen a mellékelt programterv.

S ha az előkészületekben valamely férfi társunknak kedve támadna segíteni, várjuk szeretettel Lőrinc napján reggel nyolcra a Magtár épületéhez, ahonnan a még darabokban pihenő színpadot kell - ugyan nem kerek, hanem szögletes - egésszé varázsolnunk a sportpályán, s bár bízunk az isteni gondviselésben és az időkép jó időt jósló előrejelzésében, a nagy rendezvénysátrunkat is felépítjük.

 

Addig pedig vágjuk együtt a centit, s várjuk együtt az idei Zámolyi Napokat!

 

Sallai Mihály

polgármester

Az esemény helyszíne térképen