Hírek

Elérhetőségek

Zámolyi Szent Lőrinc Vértanú Plébániatemplom

 

Zámoly első templomát Aba Sámuel (u. 1041-44) építtette a temetői templomdombon, mely Szent Lőrinc védnöksége alatt állt. Heister Siegbert generális 1704-ben szétágyúztatta, ma már csak romja látható.

A mai templom helyén Reider Bertalan juhásztársaival 1736-ban egy 6 x 12 méteres sövényfalu, nádtetős, torony nélküli templomot épített, mely 1774-ben leégett.
A kőfalú, fatornyos, fazsindely fedésű templom építése 1773-ban kezdődött Hochburg grófnő nagy segítségével, alapkövét Bartalkovics József esperes rakta le november 14-én. Felszentelésére 1775. január 25-én került sor.

1830. január 14-én földrengés döntötte össze a templomot. Az ezernél több utórengés és az anyagi fedezet hiány miatt a helyreállítás 7 év alatt készült el. 1868-ban egy szélvihar a tornyot a hajóra döntötte. Ekkor a falakat részlegesen visszabontották, újraépítették és szentéllyel, sekrestyével, oratóriummal és karzattal bővítették a templomot. 

2012-ben felújításon esett át, amikor új tetőszerkezetet, héjazatot és új tornyot is kapott az épület. 2021-ben a templom előtti tér újult meg és a templomot megkerülő járda épült az úrnapi körmenethez.

A templom előkertjében látható Nepomuki Szent János szobra. Zámolyon a 19.század közepén dr. Farkas Imre zámolyi születésű fehérvári őrkanonok rendelkezésére felállított szobor fém volt, de azt 1916-ban a 220 kg-os (dr. Farkas Imre püspök adománya), a 130 kg-os (Lamberg földesúr adománya) és az 50 kg-os (Hochburg grófnő adománya) harangokkal együtt ágyúöntéshez elvitték. Csak a talapzatul szolgáló ión oszlop maradt, melyre a katolikus közösség az 1990-es években állította a ma látható szobrot.

A templom előkertjében kőkereszt látható. Az eredeti kereszt fából készült, amit Trabáts Jácint plébános áldott meg 1806-ban.  1928-ban cseréltek ki kőkeresztre, fém korpusszal, melyek Preszter Antalék adománya. A 2021-es térrendezés alkalmával a kereszt áthelyezésre, elfordításra került.

A templom harangjait Szlezák László öntötte Budapesten, 1925-ben lettek beszerelve:
 

  • a 246,5 kg-os a „Világ Királynője tiszteletére” a hívek adománya
  • a 133,5 kg-os az „Istenért, hazáért, Királyért” gr. Meránék adománya
  • a 77,6 kg-os „Szent Nándor püspök tiszteletére” Marschallék adománya
  • a 27,5 kg-os (Walser Ferenc Bp. 1874. öntésű) Borbálából lett áthelyezve 1957-ben

 

Aktuális információk, képek, események: https://www.facebook.com/zamolyikatolikustemplom

További információ: https://zamoly.asp.lgov.hu/zamolyi-szent-lorinc-vertanu-plebania

 

kattempl1